KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium
Új tel. Porta: 06-30-324-7844 , Nyáron szerdánként 8-12 óra között van Titkárság: 06 30 324 7981, Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Katonasuli

Új választható tantárgy minden évfolyamon heti 2 órában a katonai alapismeretek. A KATONASULI programot a Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárral kötött megállapodás keretében indítjuk el a következő tanévtől. Minden évfolyamon fakultációs formában a KATONASULIT működtető tisztek, vendégelőadók tartják. Érettségizni is lehet belőle, de ez nem kötelező. Elméleti és gyakorlati képzés is folyik a katonatisztek vezetésével. Érdekes és izgalmas lehetőség fiúk és lányok számára.
Havi öszöndíj a katonasulit is választó tanulóknak (tanulmányi eredménytől függően): 20 ezer és 30 ezer Ft / hó

katonai-alapismeretekA KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium feladatának tekinti:

• a hazaszeretet, bajtársiasság, rend és fegyelem értékeinek közvetítését,
• a Magyar Honvédség társadalmi támogatásának erősítését, katonai pálya népszerűsítését,
• a civil- katonai párbeszéd erősítését, a társadalmi távolság csökkentését,
• megismertetni a tanulókat a hazánkat fenyegető biztonságpolitikai kockázatokkal,
• legyenek tisztában Magyarország honvédelmi rendszerének fontosabb elemeivel, azok működésével,
az egyes állampolgár honvédelemmel kapcsolatos kötelezettségeivel,
• a katonai alapismeretek érettségi tantárgy elsajátításának mind pedagógiai, mind (katonai) szakmai
vonatkozásban a legmagasabb szintű megvalósítását a képzésben részt vevő diákok számára,
• a diákok felkészítését a katonai alapismeretek tantárgy közép és emelt szintű érettségi vizsgára,
• a hazafias és honvédelmi nevelés pedagógiai módszerének folyamatos fejlesztését.

A honvédelmi ismeretek katonasuli program oktatói:
Dr. Sümeghy Zoltán tanár úr és Faludi Miklós zászlós, honvédelmi ismeretek oktató

 Információ a programról: http://www.katonasuli.hu/

További információ a honvédelemről: https://honvedelem.hu/

H
írek - Sikerek
Instagram poszt: 
https://www.instagram.com/p/CY4mkK1MNnX/

2021-es évzáró ünnepségen a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka kitüntette és elismerő oklevélben részesített kiemelkedő katonasulis tevékenységéért iskolánk két tanulóját: Károssy Mártont (11.B) és Koszti Balázst (11.C).
Gratulálunk a kiváló eredményükhöz!
Honvédelmi kitüntetés 2022 január 2 diáknak

Honvedelmi kituntetett diakok 2022 januar

Tovább a kategóriában: « Termesztő-berendezések Üvegházak »

Kapcsolat

KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium
Tagintézményi OM azonosító: 035269/009
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/006362
Felnőttképzési engedélyezési szám: E-000052/2013
Telephely címe:
1149 Budapest, Mogyoródi út 56-60. (Bejárat a Kövér Lajos utcai kapunál.)
Igazgató: Cifer Attila

Intézményi név változatai:
Közép-magyarországi ASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium
Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum - Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium 
A japánkert címe: 1149 Budapest, Kövér Lajos u. 1., bejárat az iskola kapujában.

www.vmszki.hu
#szeretjükavargát
Kövessetek / Kövessenek bennünket az Instagramon:
@varga_marton_technikum
Varga Márton Technikum (@varga_marton_technikum) • Instagram-fényképek és -videók
Facebook:Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium - Kezdőlap | Facebook
Wikipédia:

Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium – Wikipédia (wikipedia.org)

Telefon - Porta: +36-30-324-78-44
Telefon - Titkárság: 
+36-30-324-7981 vagy +36-1-273-2741
E-mailtitkarsag.vmszki@gmail.com

Támogatóink

 elte-fuveszkert 81 x 81borhymini  logo faceKiemelt támogatónk Mészáros József KASZK műszaki tanácsadó, aki több értékes növény örökbefogadásával lehetővé tette új honlapunk létrehozását 2013-ban. Köszönjük!

FlyBuilt-logo-v1Webfejlesztési digitális tanácsadást nyújtott 2021-ben a FlyBuilt Stúdió - Vedres Tamás ügyvezető igazgató! Köszönjük az együttműködést!