Szövettenyésztő laboratórium
Intézményünk növényi szövettenyésztő, illetve mikroszaporító laboratóriumát – különböző pályázatok és a laboratórium vezetőjének áldozatos munkája eredményeképpen - még 1991-ben hoztuk létre.
A 60 m² hasznos alapterületű épületszárny hat helyiségből áll. Növendékeink a gyakorlatokon négy lamináris boxban végezhetik a szövettenyésztés és a mikroszaporítás általános és speciális munkálatait Az itt előállított növényeket a későbbiekben egy klimatizált fényszobában tudjuk elhelyezni, majd ezt követően a tervezett kiültetésre felkészíteni. Kapacitása évente mintegy 50000 db.
Szervesen kapcsolódik laboratóriumunkhoz a növények előnevelését szolgáló izolációs ház, amelyet tanáraink, munkatársaink és tanulóink közösen építettek a 90-es évek elején.
Laboratóriumunk legfontosabb feladata a szakképzés gyakorlati feltételének biztosítása. Természetesen - a nevelési - oktatási szempontok figyelembe -vételével - a gazdálkodás is kiemelt tevékenységeink körébe tartozik, hiszen jelentős számban állítunk elő növényeket az üvegházaink számára is.
Kiegészítő feladatunk a génbank-funkció működtetése, amely a védett növények genetikailag változatos klónjainak megőrzését jelenti.
Képgaléria
https://archive.vmszki.hu/vmszki/allasajanlatok/szovettenyeszto-laboratorium#sigProGalleriac6d274ff5e